Gyönyörök szigete projekt


A LEMMA Egyesület olyan alkotó művészek, fiatal műszaki és technikai szakemberek közössége, akik a kortárs képzőművészet, főképp a médiaművészet terén kívánják hasznosítani tudásukat. A médiaművészet sajátos vonása, hogy több tudományághoz igazodik, avagy reflektál azokra. Képes közösséget kovácsolni a különböző szakterületek képviselőiből, ugyanakkor alkalmas a civil szféra bevonására és mozgósítására.

Reményeink szerint a Lemma Egyesület megjelenése, kreatív programja gazdagítja a Civil Sziget közösségének sokszínűségét.

A fiatal szigetlakókkal folytatott párbeszéden keresztül bepillantást nyerhetünk abba, hogy ez a korosztály hogyan viszonyul a kultúrához, van-e szerepe mindennapjaikban a művészetnek, érdekli-e őket a kortárs alkotók munkássága, otthonosan mozognak-e a kortárs művészeti intézményekben.

A visszajelzések alapján, az információkat felhasználva a továbbiakban az egyesület fejleszteni és színesíteni tudja programjait, teljesebb képet kap a fiatal generáció érdeklődési köréről, elvárásairól.

Programunkkal azt szeretnénk megmutatni, hogy a művészet, a kultúra világa nem zárt - bárki érezheti az alkotás örömét kortól, nemtől, végzettségtől, nemzetiségtől függetlenül.

A Szigeten fiatal művészek, technikai szakemberek és tanárok segítségével megvalósuló programjaink:
- Reprodukálás, fotózás: ismert műalkotások díszletek és jelmezek segítségével való felidézése, feldolgozása. Sokszereplős műveket osztunk fel részletekre. A hozzánk látogató kiválaszthatja a számára legszimpatikusabb szereplőt, majd jelmezt öltve magára, díszlet vagy blue box fal előtt fotót készítünk róla. Az így létrejövő fotógyűjtemény darabjaiból reprodukáljuk a képeket, s a közös alkotómunka során csoportképek jönnek létre a különböző helyekről, országokból érkezett résztvevőkről.
A képek és egyéb dokumentációk az egyesület oldalán is megtekinthetőek lesznek.

Kiindulási pontunk Hieronymus Bosch egyik legismertebb műve, a máig aktuális érvényű Gyönyörök kertje című triptichonja, festménye, melyet Földi Paradicsom-nak is hívnak. A Szigetre asszociálva, ahol rengeteg különböző nemzetiségű és kultúrájú ember él kellemes szimbiózisban, ahol bármi megtörténhet, esett választásunk erre a festményre.

- Kézművesség: Bosch képeinek hangulatát és képi világát alapul véve álarcok, fejdíszek készítése. Az alapanyagok között megtalálhatóak a Szigeten a hét során feleslegessé vált, de még újrahasznosításra alkalmas tárgyak is (poharak, stb.).
Az elkészített fejdíszeket, álarcokat, stb. a fesztiválozók magukkal vihetik, viselhetik, aminek következtében remélhetőleg újabb látogatók érkeznek hozzánk, hogy ők is gazdagabbak legyenek egy színes és egyedi kiegészítővel.
- Interjúk készítése a szigetlakókkal kulturális szokásaikról, igényeikről.
- Többnyelvű tesztek, totók, beszélgetések a kortárs művészet témakörében.

- Az egyesület tagjai videó dokumentációt készítenek  a programok megvalósulásáról.